Kőmíves János: A néma kertész
— avagy a daloló klarisszák (2004)
Vígopera egy felvonásban. Szövegét Bocaccio novellája nyomán írta a szerző.
Díszlet és jelmez: Witlinger Margit
Karmester: Selmeczi György
— avagy a daloló klarisszák (2004)
Vígopera egy felvonásban. Szövegét Bocaccio novellája nyomán írta a szerző.
Díszlet és jelmez: Witlinger Margit
Karmester: Selmeczi György
Eliane nővér: Molnár Mária
Flamette nővér: Hary Judit
Pamprinee nővér: Székely Zsejke
Althea nővér: Pataki Enikő
Violaine nővér: Jordán Éva m. v.
Symphorine nővér: Ádám Éva
Guido, a néma kertész: Gáspár István m. v.
Közreműködik az Opera Ének- és Zenekara Szaxofonszóló: Rémann Zoltán
Karigazgató: Horváth József
Hangversenymester: Barabás Sándor / Ferenczi Endre
Zenei munkatárs: Incze G. Katalin / Nagy Ibolya
Koreográfus: Wendler Éva m. v.
Súgó: Mátyás Mária
Ügyelő: Szabó Emese
A rendező munkatársa: Gy. Tatár Éva
Díszlet- és jelmeztervező: Witlinger Margit
rendezte és vezényel:
Selmeczi György
Kőmíves János minden műfajban tökéletesen járatos, valódi képzelőerővel rendelkező zeneszerző, kiváló opera- és koncertkarmester, a zeneművészet eszköztárának összes fortélyát virtuózan kezelő "maestro"-ja.
Együtt végeztünk a Budapest Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán, tanárunk Farkas Ferenc volt, akitől mindent megtanulhattunk, amit a művészetben meg lehet tanulni.
1956-ban Kőmíves elment Nyugat-Európába, hogy - mint annyi magyar az elmúlt századok folyamán - ott találja meg a boldogulását, s más mestereknél is csiszolhassa tudását, tehetségét.
Érdeklődése, páratlan műveltsége, ösztöne Franciaországba űzte. Ott érett igazi mesterré, a gallok között teljesítette mindazt, amire megszületése óta hivatott volt.
Barátom nem kísérletezik a hangokkal, hanem zenét ír. Mint annyi mindenben: ebben is közös a hitvallásunk. Szeretnénk örömet és élményt szerezni a nézőnek-hallgatónak.
Tisztelettel és meggyőződéssel ajánlom A néma kertészt az operaszerető közönség együttérző és értő figyelmébe.
Petrovics Emil zeneszerző
-----
Ritka eset a közönséget jóízűen nevetni látni egy kortárs opera előadásán. Kőmíves János nem tagadja meg napjaink zenei nyelvét; csak éppen arra használja, amire jelen esetben szükség van: szórakoztatásra.
A történet egyszerű: egy klarissza-kolostort egy jóképű, ámbátor néma kertész érkezése tart izgalomban. És íme, a hölgyek, amint sorra vonulnak a kis lugas felé, mígnem aztán az Apátnő is érkezik, de már késő: a néma tehát beszélni kezd! A botrányt elkerülendő, a főnökasszony Théleme-i apátsággá nyilvánítja "csodatevő" kolostorát; mellesleg magának fönntartva a kertész éjszakáit.
Huncut, életvidám, egészségtől duzzadó történet. S a zenei kommentár Balzac Furcsa történeteihez méltó. Egy kacsintás Messiaen felé: vajon Szent Klára nem lehetett volna Assisi Szent Ferenc kedvese?!
Jacques Doucelin / Le Figaro
Guido "ajánlólevelet" is átnyújt a megszeppent nővérkéknek, ami a fiú erejét, vasegészségét és munkás természetét dicséri. Egyetlen fogyatékossága, némasága erényként van feltüntetve, mintegy biztosítékul a fiú teljes diszkréciójának.
Alkalmazzák is mindenesnek, kerti munkákra, s Guido derekasan nekilát. A kísértés óriási és a mondanunk sem kell, a bájos klarisszák egymás után veszik igénybe Guido "szolgálatait", hiszen a diszkréció biztosítottnak látszik. De a néma képességei is határosak. Amikor az Apátnő is igényt támaszt a kertész gáláns szolgálataira, emez riadtan "megszólal"!
A megalázott főnökasszony most már a botránytól retteg. Ám az éjszaka és Szent Klára ismét jó tanácsot sugall; az egybegyűlt nővérkék ujjongva értesülnek a CSODÁRÓL: Guido - az apácák buzgó imádságainak hála - elnyerte a beszéd adományát.
Lám a jó erkölcsön esett csorbát kiköszörülte a csoda.
Bocaccio pedig arra int, hogy
"Fortuna arra mosolyog
Aki leleménnyel behajtja a jussát
És visszaszerzi azt, mi elveszett..."
Vígopera egy felvonásban. Szövegét Bocaccio novellája nyomán írta a szerző.
Díszlet és jelmez: Witlinger Margit
Karmester: Selmeczi György
Szereposztás
Zárdafőnöknő: Mányoki MáriaEliane nővér: Molnár Mária
Flamette nővér: Hary Judit
Pamprinee nővér: Székely Zsejke
Althea nővér: Pataki Enikő
Violaine nővér: Jordán Éva m. v.
Symphorine nővér: Ádám Éva
Guido, a néma kertész: Gáspár István m. v.
Közreműködik az Opera Ének- és Zenekara Szaxofonszóló: Rémann Zoltán
Karigazgató: Horváth József
Hangversenymester: Barabás Sándor / Ferenczi Endre
Zenei munkatárs: Incze G. Katalin / Nagy Ibolya
Koreográfus: Wendler Éva m. v.
Súgó: Mátyás Mária
Ügyelő: Szabó Emese
A rendező munkatársa: Gy. Tatár Éva
Díszlet- és jelmeztervező: Witlinger Margit
rendezte és vezényel:
Selmeczi György
Kommentár
Elfogult, de igaz szavakat szeretnék egymáshoz fűzni egy olyan emberről, nagyszerű mesterről, akihez félévszázadnyi szilárd és kikezdhetetlen barátság köteléke fűz.Kőmíves János minden műfajban tökéletesen járatos, valódi képzelőerővel rendelkező zeneszerző, kiváló opera- és koncertkarmester, a zeneművészet eszköztárának összes fortélyát virtuózan kezelő "maestro"-ja.
Együtt végeztünk a Budapest Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán, tanárunk Farkas Ferenc volt, akitől mindent megtanulhattunk, amit a művészetben meg lehet tanulni.
1956-ban Kőmíves elment Nyugat-Európába, hogy - mint annyi magyar az elmúlt századok folyamán - ott találja meg a boldogulását, s más mestereknél is csiszolhassa tudását, tehetségét.
Érdeklődése, páratlan műveltsége, ösztöne Franciaországba űzte. Ott érett igazi mesterré, a gallok között teljesítette mindazt, amire megszületése óta hivatott volt.
Barátom nem kísérletezik a hangokkal, hanem zenét ír. Mint annyi mindenben: ebben is közös a hitvallásunk. Szeretnénk örömet és élményt szerezni a nézőnek-hallgatónak.
Tisztelettel és meggyőződéssel ajánlom A néma kertészt az operaszerető közönség együttérző és értő figyelmébe.
Petrovics Emil zeneszerző
-----
Ritka eset a közönséget jóízűen nevetni látni egy kortárs opera előadásán. Kőmíves János nem tagadja meg napjaink zenei nyelvét; csak éppen arra használja, amire jelen esetben szükség van: szórakoztatásra.
A történet egyszerű: egy klarissza-kolostort egy jóképű, ámbátor néma kertész érkezése tart izgalomban. És íme, a hölgyek, amint sorra vonulnak a kis lugas felé, mígnem aztán az Apátnő is érkezik, de már késő: a néma tehát beszélni kezd! A botrányt elkerülendő, a főnökasszony Théleme-i apátsággá nyilvánítja "csodatevő" kolostorát; mellesleg magának fönntartva a kertész éjszakáit.
Huncut, életvidám, egészségtől duzzadó történet. S a zenei kommentár Balzac Furcsa történeteihez méltó. Egy kacsintás Messiaen felé: vajon Szent Klára nem lehetett volna Assisi Szent Ferenc kedvese?!
Jacques Doucelin / Le Figaro
Az opera cselekménye
Egy szép napon egy trecento-korabeli toscanai kolostor apácáinak - klarisszáinak - nyugodt életét megzavarja Guido, a szép és erős, de néma fiatalember érkezése.Guido "ajánlólevelet" is átnyújt a megszeppent nővérkéknek, ami a fiú erejét, vasegészségét és munkás természetét dicséri. Egyetlen fogyatékossága, némasága erényként van feltüntetve, mintegy biztosítékul a fiú teljes diszkréciójának.
Alkalmazzák is mindenesnek, kerti munkákra, s Guido derekasan nekilát. A kísértés óriási és a mondanunk sem kell, a bájos klarisszák egymás után veszik igénybe Guido "szolgálatait", hiszen a diszkréció biztosítottnak látszik. De a néma képességei is határosak. Amikor az Apátnő is igényt támaszt a kertész gáláns szolgálataira, emez riadtan "megszólal"!
A megalázott főnökasszony most már a botránytól retteg. Ám az éjszaka és Szent Klára ismét jó tanácsot sugall; az egybegyűlt nővérkék ujjongva értesülnek a CSODÁRÓL: Guido - az apácák buzgó imádságainak hála - elnyerte a beszéd adományát.
Lám a jó erkölcsön esett csorbát kiköszörülte a csoda.
Bocaccio pedig arra int, hogy
"Fortuna arra mosolyog
Aki leleménnyel behajtja a jussát
És visszaszerzi azt, mi elveszett..."
2004-2024 © Selmeczi György, Auris Kft.